Kécskei Napok 2015. – Képek
Sok-sok sztár fellépővel, fergeteges hangulattal telt idén a Kécskei Napok programsorozata. A képek kattintással nagyobb méretben is megnyílnak.
Sok-sok sztár fellépővel, fergeteges hangulattal telt idén a Kécskei Napok programsorozata. A képek kattintással nagyobb méretben is megnyílnak.
Augusztus 20-án 18 órától a Tiszakécskei Járási Hivatal Házasságkötő Termében tartották meg a Szent István Napi városi ünnepséget. A rendezvényen a települési kitüntető díjak átadására is sor került. A képviselő-testület megosztott Művészeti Díjjal tüntette ki Boros-Tóth Anikót és Szabó Bertát, a Zafira Dance Team táncoktatóit. A díjazottak vezetésével tíz esztendeje működik sikeresen a Zafira Dance Team Modern Tánccsoport. Több éves Tovább a cikkhez →
A Kécskei Napok idejére városunkba látogatott erdélyi testvértelepülésünk, Gyimesfelsőlok delegációja. Az erdélyi küldöttség Tímár Zsombor polgármester vezetésével részt vett a Szent István Napi városi ünnepségen is. Tímár Zsombor különböző delegációk tagjaként évek óta látogat el Tiszakécskére, városunkat szép, rendezett, dinamikusan fejlődő településnek tartja. Nagy öröm számára, hogy az évek alatt sok baráti kapcsolat alakult ki gyimesfelsőloki és tiszakécskei családok között. Tovább a cikkhez →
Fenyegető árvizek, pusztító aszály, hőség és hóvihar…az éghajlatváltozás hatásai egyre sürgetőbbé teszik, hogy felkészüljünk ezekre a csapásokra és – amennyire lehet – kezeljük a szélsőséges időjárás hatásait. Az elv egyszerűnek tűnik: az árvizekkor lezúduló víz egy részének visszatartásával, tározásával enyhíteni lehetne az aszályos időszak vízhiányát. A megvalósításhoz azonban új, a környezeti változásokhoz igazított stratégia kialakítására van szükség. Magyarország összes felszíni Tovább a cikkhez →