Tiszakécske a Nemzeti Regattán

Első alkalommal vett részt településünk Bács-Kiskun megyével karöltve az ország vitorlás versenyén.

 

A Balatoni Hajózási Zrt. immáron 4. alkalommal rendezte meg a Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját. A látogatók megismerkedhettek a sátorpavilonokban a kitelepülő 50 településsel, így szinte az egész ország ízvilágát végig kóstolhatták a két nap alatt. Számos érdekes programot tartogatott még a fesztivál, hiszen négy sztárfellépőt is köszönthettek a hétvégén; koncertet adott Vastag Csaba, az Irigy Hónaljmirigy, Péterfy Bori & Love Band és a fesztivál zárásaként a Hooligans zenekar. A gyermekeket játszósarok, körhinta, ugrálóvár és különböző foglalkozások várták, valamint lehetőség volt szűrővizsgálatokra is az egészségszigeten. Az esemény házigazdái idén is Ördög Nóra és Borbély Ferenc voltak. A két napos fesztiválon a vitorlásversenyen, a sárkányhajók viadalán és a színpadi produkciók versenyében is részt vett Tiszakécske. Nagy öröm, hogy a színpadi szereplések versenyszámban 1. helyezettek lettünk Csík János és a Mezzo zenekar jóvoltából.

Mindenkinek megmutattuk miért érdemes meglátogatni Tiszakécskét, a napfény és a vizek városát.