A járványhelyzet miatt idén nem került sor ünnepi rendezvényre, ezért Tóth János, Tiszakécske város polgármestere levélben mondott köszönetet:
Szeretettel köszöntöm Önt 2020. november 12-e, a Szociális Munka Napja alkalmából!
Őszinte tiszteletemet és megbecsülésemet szeretném kifejezni Önnek, a szociális intézményrendszer tagjának azért az áldozatos munkáért, mellyel nap mint nap fáradhatatlanul végzi munkáját. Azt a munkát, mely az emberi méltóságot tiszteletben tartva, minden nap hittel és meggyőződéssel segíti a rászorulókat, elesetteket.
Az elmúlt év szakmai kihívásokkal teli időszak volt, de meg kell álljunk egy pillanatra, hogy értékeljük azoknak a munkáját, akik csendben, szinte láthatatlanul, hatalmas áldozatvállalással teszik a dolgukat, ahogyan Ön is. Önök, a szociális területen dolgozók a születéstől jelen vannak, a bölcsőtől a sírig részei mindennapjainknak. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgálat, a családsegítés, a fogyatékos ellátás, az idősgondozás mellett a társadalom minden rétegének jóléte, méltóságteljes élete az Önök áldozatos munkájának eredménye. Szaktudásuk mellett emberség és együttérzés jellemzi mindennapjaikat. Szavakkal nem kifejezhető az a munka, melyet a szociális szférában dolgozó munkatársként végeznek. Az Önök munkája valós szeretetszolgálati tevékenység, hiszen önzetlenül végzik hivatásukat és segítenek rászoruló családokon, időseken, elesetteken egyaránt. Maguk jelen vannak nem csak a rászoruló ember mindennapjaiban, de a hozzátartozók hétköznapjaiban is. Segítő kezet és együtt érző szívet nyújtanak, hiszen pályájuk elején hivatásuknak választották a segítségnyújtást. Munkájuk valódi hivatás, mely emberi értékeikből fakadóan a pályán tartja Önöket akkor is, amikor a nehéz hétköznapok nem kímélnek senkit.
A szociális munka éppoly nagy múltra tekint vissza, mint maga az emberiség. Egy közösség alapvetése gondoskodni a közösség tagjairól. Az Önök munkája segíti a közösségünkön belül az egyének, a csoportok, a családok működését, előmozdítja a változást. Nem csak segítséget, megoldásokat is kínálnak a mindennapi boldoguláshoz, s ezzel az „együtt és egymásért” munkával teszik településünket összetartó közösséggé. Őszintén hiszem, hogy munkájukat nem lennének képesek ilyen elszántan végezni, ha nem hinnének a megoldásokban, ha nem látnák az elérhető célt az út végén.
Nagyra értékeljük a kimagasló társadalmi hasznosságú tevékenységét, így a társadalom, a település közösségének nevében fejezem ki megbecsülésemet, őszinte tiszteletemet és hálámat. Kívánok Önnek további jó egészséget és erőt, kitartást a munkájához!
Tiszakécske, 2020. november. 10.
Tóth János polgármester