A tiszakécskei Templom tér 5. szám alatti polgári házat 1911-ben kezdte építeni Dankó János helybeli kőművesmester. Ez az épület akkor jegyzői lakként szolgált. Síkszerű homlokzata a szecesszió magyaros változatának a Duna-Tisza közi régióban kiemelkedő emléke. Az épület az alföldi szecessziós építészet Európában kimagasló értékekkel rendelkező épületcsaládjába tartozik, díszítései igazán figyelemre méltóak. Az eresz alatti tizenegy konzolszerű stukkódísz alatt tizenegy, szamárhátíves nyelvszerű elem található, egy-egy kerek zöld majolikagombbal. Lefelé hajló félkörívvel összeköti az ablakok szalagkereteit, hullámos köténydíszeket is képez, egyedivé téve a homlokzatot.
A négyszobás főjegyzői szolgálati lakást 1951-52-ben alakították ki óvodának, a kezdetekben még egy csoporttal, ahol 42 kisgyermeket neveltek.
Az 1960-as évek elejétől az óvoda csoportjainak bővítésére volt szükség, háromra emelkedett a csoportok száma, a beíratott gyermekek száma pedig 70-80 főre. Jelenleg két óvodai csoporttal működik a Templom téri óvoda, 48 gyermek jár ide.
Tiszakécske Város Önkormányzata 2008-ban teljesen felújította az épület belső tereit: a világítást, a padozatot, az állmennyezetet, korszerű üvegfalat építettek be. A külső tatarozás akkor még váratott magára.
2020 őszén került sor a Városi Óvodák és Bölcsőde Templom téri óvodájának energetikai korszerűsítésére, melynek során új tetőt, szigetelést, új nyílászárókat kapott az épület. Emellett napelemek és modern fűtési rendszer biztosítja a takarékos energia felhasználást. A munkálatok során szem előtt tartották az épület műemlék jellegét, így a homlokzat stílusa nem, csak színvilága változott.
A belső és a külső átalakítások során ötvözték a „régi”, illetve a modern vonalat. A belső terek kellemes, lágy színű festést kaptak, harmóniában az új padozat és a belső párkány színével. A fényhatások világos, tágas tereket biztosítanak. A három nagy teremből kettő csoportszobaként, egy pedig fejlesztő szobaként lett berendezve. A mosdók térségesek és esztétikusak, funkcionálisan a gyermekek és felnőttek igényeit egyaránt kielégítik. Megújult még a tálalókonyha, új burkolatot és tűzhelyet kapott.
A gyermekek már nagyon várták, hogy visszaköltözhessenek a felújított óvodába. 2021. február 8-án eljött a nagy nap és az óvodások boldogan, izgatottan vették birtokba a gyönyörű helyiségeket.
Köszönjük, hogy a Templom téri óvodások ilyen szép környezetben tölthetik napjaikat!
szöveg forrása: Templom téri óvoda dolgozói, Badari Katalin intézményvezető, fotó: Városi Óvodák és Bölcsőde