Tisztelt Tiszakécskeiek! Tisztelt Vendégeink!
Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm Tiszakécske Lakosait és településünkre látogató Vendégeinket.
Tiszakécske az elmúlt másfél évtizedben nagyon sokat fejlődött, épült-szépült. Bízom benne, hogy mind a helyi lakosoknak, mind a hozzánk érkezőknek nagyon tetszik városunk rendezettsége, tisztasága és adottságai.
Fontos célunk az, hogy megteremtsük a megújuló élet lehetőségeit városunkban, hogy fiataljaink is megtalálják a boldogulásukat ott, ahol szüleik, nagyszüleik élnek.
A tiszakécskeieknek és az idelátogató turistáknak egész évben színvonalas rendezvényeket szervezünk, szívesen látunk mindenkit az Élő- és a Holt-Tisza partján, valamint termálfürdőinkben. Az új sportcentrum elkészültével a sportturizmus is fellendülhet a településen, hiszen minden érdeklődő számára új lehetőségek nyílnak meg.
Hiszem azt, hogy Tiszakécske egy olyan település, ahol mindenki nagyon jól érzi magát, a helyeik megtalálják számításaikat, biztonságban, egészségben, békességben tudnak élni.
Tóth János
polgármester