ÓVODAKERT

Béke utcai óvoda

Az iskolakert indulását az Agrárminisztérium támogatásával megvalósuló Országos Iskolakert-fejlesztési Program, Iskolakert Alapozó Alprogram III. üteme tette lehetővé 2020-ban, a szükséges eszközök biztosításával és szakmai segítségnyújtással.

Elhivatott közösségünk arra vállalkozott, hogy óvodakertet hozunk létre, ahol élményeken, cselekvésen, megfigyeléseken, kísérleteken keresztül természetes környezetben mutathatjuk be a minket körülvevő világot.Óvodánk 2012. óta zöld óvoda. Valljuk, hogy sokoldalú tapasztalatszerzésen keresztül játékos formában szervezett tevékenységek során fejlődik a gyermekek, gondolkodása, beszéde, szociális készsége, mozgása. Példaadással szeretnénk a felnövekvő generációt támogatni egy egészségesebb, környezetbarát jövő felé, ahol értékké formálódik a környezet, amiben élünk.Manókertünk mesekert, ahol nem csak gyógyító, madárbarát, lepkecsalogató növények, hanem zöldségek, gyümölcsök is teremnek terveink szerint szép számmal. A kacskaringós ösvények bogárszállóhoz, sünodúhoz, taposóhoz, és komposztálóhoz vezetnek. A mesés környezetben szívesen mesélünk és készítünk helyet Borsószem hercegkisasszonynak, az óriáspaszulynak, vagy akár Sün Balázsnak. A manó házban tevékenységeket szervezünk, rajzolunk, énekelünk, számolunk, a megtermelt növényeket megkóstoljuk, megszagoljuk, teát készítünk vagy akár illatpárnát, festékeket varázsolunk belőle. . Megismerjük a bogarakat, növényeket, hasznukat gondozásukat, felhasználási lehetőségeiket. Projekteket, témaheteket tervezünk. Zöldmanó és Mesemanó tehetségműhelyeink segítenek az ismeretek elmélyítésében, új utakat fedeznek fel a környezettudatos szemlélt formálásához. Lépésről lépésre közösen alakítjuk a kertet pozitív élményekkel, rácsodálkozással, büszkeséggel, összefogással, egymás iránti toleranciával. Így kezdődött:

2021.áprilisától lassan formálódik Manókertünk

2021. áprilisától lassan formálódik Manókertünk

Mindig találunk valami tennivalót

és kíváncsiak vagyunk mindenre:

Akadt néhány különleges ötletünk:

Megismerkedtünk az óvodában élő sünökkel

A Mi levendulánk

Gyere tavasz, várva várlak!